Megállásra
és szemlélődésre képtelen mai világunk egyik legfőbb csapdája, hogy az ember ki
nem állhatja a munkáját. Legyen bankár vagy árufeltöltő, az uniformizált munkakörökben
napról napra vergődve a szükségszerű pénzszerzés jelenti az egyetlen
ösztönzést. Nem csoda, hiszen a céltalan, mókuskerékszerű munkavégzés sosem
lehet igazi élethivatás, valódi mesterség.
Hogy mégis
mit jelent ez utóbbi, azt a jól ismert anekdota szemléltetheti, amely szerint
Sir Christopher Wren, a londoni Szent Pál-székesegyház helyreállítója egy
alkalommal arról kérdezte a kőfaragókat, mit is csinálnak. „Követ faragok”,
„dolgozom, hogy eltartsam a családomat” – jöttek az unott, gondterhelt válaszok.
Hanem egyikük sugárzó arccal azt felelte: „Katedrálist építek Isten
dicsőségére!”
Ezt a
minőségbeli különbséget, az élethivatásként megélt munkavégzést mutatja be az
Isten mesterségei címmel nemrég magyar fordításban is megjelent kivételes mű,
amely a munka spiritualitásába vezet be bennünket. Szerzője Jean Hani, az
amiens-i egyetem 2012-ben elhunyt professzora, aki páratlan teológiai
felkészültségről és mélyreható szimbolikus látásmódról tesz tanúbizonyságot
könyve minden lapján. „A maguk rendjében végzett tevékenységeink a maga
rendjében történő isteni tevékenység tükröződései” – írja vizsgálódásai
alapvetéseként Jean Hani.
Majd tizenkét
fejezetben az írnok, az orvos, a harcos, a fazekas, a takács, az építőmester,
az ács, a pásztor, a tengerész, a halász, a vadász, a kertész, a földműves,
valamint a szőlősgazda mesterségén keresztül járja körbe, hogy minden
hagyományos foglalatosság valójában imitatio Dei, azaz a világot szüntelenül
teremtő és megújító Isten utánzása. Nemcsak a külön vizsgált mesterségek, hanem
bármilyen foglalatosság, hiszen ahogy Szent Pál tanítja: „bármit tesztek szóval
vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az
Atyaistennek általa.” (Kol 3,17). A kötetben szereplő tizenkét mesterség
kiemelése persze nem véletlen, a Szentírás bővelkedik ezek szimbólumaiban.
Kezdve az írnok képétől, folytatva a betegeket gyógyító Krisztuson át egészen
addig, hogy Jézus az „ács fiaként” jelenik meg a szemünk előtt, akinek a
tanításait, a szőlősgazdáról vagy éppen a földművesről szóló példabeszédeit jól
ismerhetjük.
Jóllehet Jean
Hani vizsgálódásai középpontjában a Biblia áll, de bátran nyúl a
szenthagyományhoz és a liturgia kevésbé ismert elemeihez éppúgy, mint a
kereszténység előtti és a kereszténységen kívüli hagyományokhoz, nemcsak
jártasságát bizonyítva ezzel a tradicionális tanításokban, hanem azt is, hogy
egyetemes tudásról van szó. Az igazi mesterség ugyanis mindig és mindenhol az
isteni tevékenység leképeződése, és a helyesen felfogott foglalatossággal az
ember tudja, hogy „Isten képmásához kerül közelebb, egyúttal azt is, hogy Isten
nincs rögzülve e képmásban vagy feladatban, és hogy a benső utazás végén Isten
»megszünteti a mesterségeket«, ahogyan megszüntet minden szimbólumot, hogy
végül feltárja a kimondhatatlant”.
A francia
katedrálisok kőfaragványainak illusztrációival bővített kötettel debütáló
Sursum Kiadó tudomásunk szerint a gazdag életművet maga mögött hagyó Jean Hani
isteni liturgiáról szóló művét is tervezi megjelentetni. Mindenesetre a
megjelenésében is igen impozáns első kötetet erős, útkijelölő választásnak
nevezhetjük, külön elismeréssel szólva a művet értőn és alázattal magyarra
átültető Kocsi Lajosról.
Jean Hani: Isten mesterségei – Bevezetés a
munka spiritualitásába. Sursum Kiadó, Gödöllő, 2017
Pintér
Balázs
